ÚJ CSARNOK, ÚJ LEHETŐSÉGEK A DRÁVAPARTON

(DDOP-2009-1.1.1/F)

A projektet az Avermann-Horváth Kft. a Dél-Dunántúli Operatív Program „Komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségek üzleti infrastruktúra fejlesztése „Vállalkozások telephelyfejlesztése” című pályázati támogatás keretében „Új csarnok, új lehetőségek a Dráva-parton” címmel valósítja meg.

 

Az Avermann-Horváth Kft. a hulladékgazdálkodás terén tevékenykedik és évente több száz gépet és konténert szállít mind a hazai mind a külföldi piacra. A cég saját kezdeményezésében a gyártási folyamat, valamint a kapacitás kihasználásának fejlesztésére egy új 910 m2-es csarnokot kíván építeni. Az Avermann-Horváth Kft. megrendelés állományának folyamatos belső átrendeződése indokolja, hogy az ún. nagyberendezések gyártását két újonnan építendő gyártósorra telepítsék. Mindkét sor felett egy-egy darab 20,0 tonnás daru betervezése szükséges. Az épületrész belmagassága kimeríti a területre előírt építménymagasság adta lehetőségeket. A vállalkozás a beruházást nagyrészt helyi és környékbeli vállalkozók bevonásával tervezi megvalósítani. A felépítendő gyártócsarnok Barcson fog működni. Célja a termékek előállítására fordított normaidők 10 % - kal való csökkentése, a termelékenység növelése. Ez és a kapacitás-többlet várhatóan a nettó árbevétel növekedését eredményezi.

AZ AVERMANN-HORVÁTH KFT CÉLJA: Helyi adottságokra épülő, versenyképes gazdaság megteremtése, magas hozzáadott értéket előállító, magasan kvalifikált munkaerővel dolgozó, fejlett szolgáltatásokat nyújtó gyártó-kapacitáslétrehozása Barcson.

A projekt költségvetése: 195 948 180 Ft, amelyből az Európai Unió hozzájárulása 97 031 381 Ft, a teljes projektköltség 49%-a.

A projekt tevékenységei:

Az Avermann-Horváth Kft. a dél-dunántúli régió barcsi kistérségében megvalósuló infrastrukturális fejlesztését az alábbi tevékenységek végrehajtásával hozza létre:

A projekt megvalósítási időtartama: 2010.05.01 – 2012.02.28.

Támogató szervezet megnevezése: Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 7621 Pécs, Mária u. 3.    www.deldunantul.eu

Kedvezményezett megnevezése és adatai: Avermann-Horváth Gépgyártó Kereskedelmi és  Szolgáltató Kft.  7570 Barcs, Drávapart 2.

 

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK, KONTAKTSZEMÉLYEK

 

H-7570 Barcs, Drávapart 2.

Tel.: +36-82-565-860

Fax: +36-82-463-169

E-mail: info@avermann-horvath.hu

  

Kontaktszemély:

 

Horváth Gyula

Ügyvezető igazgató

H-7570 Barcs, Drávapart 2.

Tel.: +36-82-565-860

Fax: +36-82-463-169

E-mail: info@avermann-horvath.hu

 

Németh Ferenc

Projektmenedzser

H-7570 Barcs, Drávapart 2.

Tel.: +36-82-565-864

Fax: +36-82-463-169

E-mail: nemeth.ferenc@avermann-horvath.hu